Példaképek nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes, én legalábbis ezt válaszolnám, ha valaki feltenné nekem a kérdést: Vannak-e példaképeim?
Vannak. Méghozzá nem is kevesen. A hétköznapi életből éppen úgy tudnék neveket említeni, mint a médiában dolgozók szférájából.
A napokban abban a felemelő érzésben lehetett részem, hogy az RTL Klub XXI. Század c. műsorában portrét láthattam főiskolai tanáromról: Rangos Katalinról. A mindig kíváncsi riporterről, aki mindig igyekszik megtudni a kérdéseire a válaszokat.
Akitől - személyes tapasztalataim alapján is elmondhatom - jó volt tanulni, jó volt Őt hallgatni. A Tanárnő ugyanis mindig naprakész a világ dolgait illetően és saját elmondása szerint: Falja a híreket.
Karakán, szókimondó személyisége már az első előadás alkalmával szembetűnő volt.
Aztán jöttek a vizsgafeladatok, amelyeknek megoldása nem okozott különösebb kihívást, sokkal inkább lámpalázassá tett, ha a már leírt anyagot fel kellett olvasni, elő kellett adni.
Ő ehhez a problémához és ezzel együtt hozzám is kellő empátiával fordult és megosztott velem néhány praktikus tanácsot, hogy a jövőben hogyan érhetem el azt, hogy ne ijedjek meg a saját hangomtól.
Nem állítom, hogy még nincs min dolgoznom, de igyekszem fejlődni ezen a téren is.
Külön öröm volt látni a fent említett műsorban tanszékvezetőmet, Győrffy Miklóst is.
Boldog vagyok, hogy az Élet úgy hozta, hogy Tőlük tanulhattam. Nélkülük ma kevesebb lennék, úgy érzem.
