W.A.M. blogja

Lassan-lassan elérkezik az év legjobban várt ünnepe, a Karácsony.

Kívánom, hogy legalább az elkövetkezendő három nap ne a rohanásról, hanem az egymásra való odafigyelésről, törődésről, szeretetről szóljon!

Az alábbi videóklip-ekkel kívánok Áldott, Békés Karácsonyi Ünnepeket minden kedves Olvasónak!

Akik figyelemmel kísérik az RTL Klub legújabb tehetségkutatóját, a Hungary's Got Talent-et, már az előválogatáson felfigyelhettek egy hatéves, tüneményes versmondó kislányra, Czuczor-Gidai Zsófira, aki Varró Dániel versével jutott tovább az élő show-ra.

Zsófi tehetségével, őszinte - gyermeki - mosolyával elvarázsolta a zsűrit és a közönséget egyaránt. Természetesen rám, az átlagnézőre is nagy hatást gyakorolt ez a kicsi lány.

Mindemellett az is megfordult a fejemben, hogy egy ilyen fiatal gyermek vajon elég érett-e a showbusiness ragyogónak látszó, ám buktatókkal teli világához?

Én a magam részéről féltem Zsófit, mert a hirtelen jött sikert legalább olyan nehéz kezelni, benne élni, mint a kudarcokat.

Azt se felejtsük el, hogy a média olykor az egekig emel egy-egy sztárt, majd hirtelen elfelejti és a mélybe taszítja az illetőt. Nem szeretném, hogy egyszer Zsófi is erre a sorsra jusson, nagyon nem!

Példaképek nélkül lehet ugyan élni, de nem érdemes, én legalábbis ezt válaszolnám, ha valaki feltenné nekem a kérdést: Vannak-e példaképeim?

Vannak. Méghozzá nem is kevesen. A hétköznapi életből éppen úgy tudnék neveket említeni, mint a médiában dolgozók szférájából.

A napokban abban a felemelő érzésben lehetett részem, hogy az RTL Klub XXI. Század c. műsorában portrét láthattam főiskolai tanáromról: Rangos Katalinról. A mindig kíváncsi riporterről, aki mindig igyekszik megtudni a kérdéseire a válaszokat.

Akitől - személyes tapasztalataim alapján is elmondhatom - jó volt tanulni, jó volt Őt hallgatni. A Tanárnő ugyanis mindig naprakész a világ dolgait illetően és saját elmondása szerint: Falja a híreket.

Karakán, szókimondó személyisége már az első előadás alkalmával szembetűnő volt.

Aztán jöttek a vizsgafeladatok, amelyeknek megoldása nem okozott különösebb kihívást, sokkal inkább lámpalázassá tett, ha a már leírt anyagot fel kellett olvasni, elő kellett adni.

Ő ehhez a problémához és ezzel együtt hozzám is kellő empátiával fordult és megosztott velem néhány praktikus tanácsot, hogy a jövőben hogyan érhetem el azt, hogy ne ijedjek meg a saját hangomtól.

Nem állítom, hogy még nincs min dolgoznom, de igyekszem fejlődni ezen a téren is.

Külön öröm volt látni a fent említett műsorban tanszékvezetőmet, Győrffy Miklóst is.

Boldog vagyok, hogy az Élet úgy hozta, hogy Tőlük tanulhattam. Nélkülük ma kevesebb lennék, úgy érzem.

Az ünnepek közeledtével akarva akaratlanul is elkezdünk a megfelelő ajándékok után kutatni. Jómagam rendszeresen rendelek megbízható, hiteles webáruházakból CD-ket, DVD-ket, könyvet, de nem egyszer vásároltam már táskát is.

Fontos, hogy mielőtt leadnánk a rendelést, tájékozódjunk a webáruházról, olvassunk vásárlói véleményeket, stb...

Az internetes vásárlás előnye, hogy megelőzzük a sorbanállást, kis szerencsével remek akciókat foghatunk ki és nem utolsó sorban hatalmas választék tárul elénk.

Fizethetünk bankkártyával vagy (ami számomra praktikusabb és megbízhatóbb) kérhetünk utánvételes szállítási módot. Ebben az esetben azonban pluszköltségként be kell vállalnunk a házhozszállítás díját is.

Hátrány azonban, hogy olyan termékeket is vásárolhatunk online, amelyek feltétlenül felpróbálást, kipróbálást igényelnek, legyen szó ruhaneműről, parfümről vagy műszaki cikkekről. Ez utóbbiakat pontosan ezért soha nem vásárolok internetes áruházakban.

Az internetes vásárlásról összességében pozitív tapasztalataim vannak (eddig), leszámítva egy a telefonommal kompatibilisnek meghirdetett tok vásárlását, ami sajnos nem passzolt a készülékemmel. Ekkor éltem a 14 napos áruvisszaküldési joggal, melynek keretében indoklás nélkül visszaküldhettem a terméket és a webáruház köteles volt kicserélni a terméket (illetve a vételár visszafizetését is kérhettem volna).

Legyünk tehát bátrak, ugyanakkor körültekintőek is, ha az online vásárlás mellett döntünk!

Alkalomtól függetlenül elmondható, hogy nehéz olyan ajándékot választani, amellyel garantáltan örömet szerzünk szeretteinknek.

A megfelelő ajándék megtalálása igenis nagy kihívást jelent, legyen szó névnapról, születésnapról, jeles évfordulóról, esküvőről vagy éppen a közelgő Karácsonyról.

Én mindig úgy választok ajándékot, hogy ha én kapnám ugyanazt, vajon képes lennék-e örülni neki? Mindemellett fontos, hogy ismerjem a "címzett" egyéniségét, személyiségét, érdeklődési körét.

Ajándék választáskor / vásárláskor meghatározó szempontnak tartom az egyediséget, a kreativitást.

Gyermekkoromban imádtam a játékokat. A lányok 99%-ához hasonlóan én is a Barbie babákat részesítettem előnyben. Nem társaságban, inkább egyedül szerettem és tudtam játszani.

Az évek múlásával a Barbie-kat a mobiltelefon, a számítógép vagy egy-egy nekem tetsző ruhadarab, könyv, parfüm váltotta fel.

Ma már sokkal jobban szeretek ajándékot adni, mint kapni és azt az elvet vallom, hogy nem az érték, sokkal inkább az adni akarás szándéka a fontos.

Ezt érdemes szem előtt tartani az ünnepek közeledtével is!

A XXI. században már el sem tudnánk képzelni az életünket mobiltelefon nélkül.

Életem első mobilját általános iskolás koromban kaptam, úgy harmadik osztályos lehettem. A szüleim célja az volt a telefon megvásárlásával, hogy ha bármilyen baj van: például megbetegszem, vagy elmarad egy tanítási óra, haza tudjak szólni nekik.

A mobil elsődleges, majdhogynem egyetlen funkciója akkoriban ugyanis a híváskezdeményezés vagy fogadás volt. Az SMS küldést is csak később tanultam meg és kezdtem el használni.

Azóta eltelt több, mint másfél évtized és mára kimondhatjuk, hogy a mobiltelefon státusz szimbólummá vált, hiszen akinek nem a legújabb okostelefon van a kezében, az "kilóg a sorból."

Vajon miért van ez így? Nem világos, mi több érthetetlen számomra, hogy egyes emberek miért a telefonja alapján ítélik meg a másikat? Miért mindig csak a külsőségek számítanak, miközben elvész a valódi (belső) érték?

Egy pillanatig sem állítom, hogy mobilellenes lennék, de elgondolkodtat, amikor azt látom, hogy a kisgyerekek előbb tanulják meg a mobilhasználatot, mint magát az élő beszédet.

Mindentől függetlenül: a szülő saját döntése, hogy mikor ad először telefont a gyerek kezébe. Fontosnak tartom azonban a kontrollt, az odafigyelést a kisgyermekek esetében, hiszen az ő életükben még a mesék tanulságainak kellene meghatározónak lenni!

Ami viszont nem mese, hanem valóság, némi nosztalgiával fűszerezve, hogy az alábbiakban megosztom Veletek életem első három mobiltelefonjának fotóját.

Természetesen a fentieken kívül számtalan telefonom volt már. Két éve pedig az okostelefonok rejtelmeibe is belevetettem magam, de a mértékletességet helyezem előtérbe.

A telefon van értünk és nem mi azokért!

Ha nekem tenné fel valaki a kérdést, hogy maximalistának tartom-e magamat, azt válaszolnám: Igen!

Igen, maximális odaadással szeretek csinálni mindent, legyen szó blogírásról itt, vagy éppen weblapszerkesztésről egy másik szolgáltatónál. Ha ezen tevékenységek bármelyikének is hódolok, akkor időt, energiát nem kímélve, szívvel-lélekkel teszem ezeket. Egyáltalán nem fárasztanak, mitöbb energiával töltenek fel.

Maximalista voltam az általános iskolában, a gimnáziumban, a főiskoláról már nem is beszélve. Utóbbinál jöttem rá arra igazán, hogy nem másnak, kizárólag saját magamnak, saját magamért tanulok.

A maximalizmusnak persze vannak bizonyos határai. Nem szabad ugyanis, hogy bármilyen tevékenységünk a családi, baráti kapcsolataink, vagy ami még súlyosabb: az egészségünk rovására menjen.

Nem baj tehát, ha az ember maximalista, sőt ez a tulajdonság viheti őt előbbre, de emellett legyen tisztában a mértékkel és saját határaival is!

Véleményem szerint sokan nem tesznek különbséget "Hivatás" és "Munka" között, pedig a két szó között jelentős eltérések vannak.

Az én szótáramban a "hivatás" szó jelentős (testi-lelki) elköteleződést jelent egy általam szabadon választott tevékenység iránt. Aki hivatástudatból dolgozik - mint például: orvosok, nővérek, tanárok -, azoknak nem az anyagi javak az elsődlegesek, sokkal inkább az számít, hogy segíthetnek, adhatnak másoknak, időt, energiát nem kímélve.

Az már persze más kérdés, hogy ma Magyarországon mennyire ismerik el, becsülik meg az előbb említett szakmában dolgozókat? Mindenesetre elgondolkodtató, hogy az ismeretségi körömből sokan miért külföldön próbálnak meg érvényesülni.

A "Munka" szó nálam sokkal kevesebb érzelmi töltettel bír. Sokkal inkább kényszert, mint elkötelezettséget jelent. Ez nagyon gyakran olyan tevékenység, amit azért teszünk, hogy a létfenntartásunkat biztosítsuk, viszont egyáltalán nem biztos, hogy szeretjük is azt a munkát.

Jómagam "hivatásként" igyekszem tekinteni az újságírásra, bízva abban, hogy az írásaimmal - jelen esetben itt a blogon - erőt adhatok az Olvasóknak.

Végül megosztom Veletek az egyik kedvenc, a témához meglehetősen illő idézetemet:

"Hivatásod legyen:
élni másokért
és mások Boldogságában
keresni a Magadét!"

                      /Pestalozzi/
 

Október 9-én volt szerencsém szembesülni azzal, hogy bizony nemsokára újra itt a Mikulás és a Karácsony.

Az egyik hipermarketben ugyanis a nagyon is aktuális mécses és gyertyavásáron kívül, már Mikulást, Adventi naptárat és Szaloncukrot is vásárolhat az, aki ideje korán az év végi ünnepekre készül

Felmerült bennem a kérdés, hogy: Hova ez a rohanás?

Évről-évre tapasztalom, hogy november 1-je után érkeznek az üzletekbe az előbb említett termékek, ezért is tartom igazán korainak, hogy még október közepét sem mutat a naptár és nekünk, fogyasztóknak "kötelező jelleggel" kell karácsonyi hangulatba kerülnünk.

Persze lehet velem vitatkozni, egyet nem érteni, de üzletpolitika ide, vagy oda, én mégis azt mondom, hogy nincs ez így jól, mert mire valóban elérkezik az Ünnep, addigra belefáradunk az egészbe és elfelejtjük, hogy hogyan is kellene méltóképpen megélni (és nem csak túlélni) az év egyik legszebb időszakát.

Gyakorlatilag mindegy, hogy közszolgálati vagy kereskedelmi csatornát nézünk, a reklámok elkerülhetetlenül az életünk részévé válnak. Nyílt titok azonban, hogy a közszolgálati csatornákon jóval kevesebb a reklám, hiszen azok nem (csupán) a reklámbevételekből tartják fenn magukat, hanem állami támogatásban is részesülnek.

A kereskedelmi csatornák esetében már más a helyzet. Kijelenthető, hogy utóbbiak a reklámbevételeknek köszönhetően érhetők el az otthonunkban.

A reklámok célja a nézők (majdani fogyasztók) figyelmének felhívása az adott termékre.

Kiválasztottam Nektek a három kedvenc reklámomat, amelyek elsősorban a fiatal (18-49-es) kereskedelmi célcsoportot kívánják megszólítani.

Íme:

1.

Az általam elsőként beillesztett reklám fülbemászó dallamra, könnyen megjegyezhető dalszövegre és sokaknak tetsző grafikára épít.

2.

A második reklám is zenére épül, szövege pedig egy egyedülálló férfi egész napos teendőit mutatja be.

3.

A harmadik és egyben legújabbnak mondható reklám jól tükrözi a fiatalság egy részének szókincsét, beszédstílusát: pl.: "szióka", "autóka", "hasika", "fejecske", "gondocska" és még hosszan folytathatnám a sort.

Ezeket a reklámokat nézhetjük tehát 2015 őszén, kíváncsian várom, hogy milyen újdonságokat tartogat majd a karácsonyi időszak.

Szinte egy élet kevés ahhoz, hogy megtaláljuk, pedig megállás nélkül kutatjuk boldogságunk kulcsát.

Egyáltalán mi az a boldogság?

Számomra az az állapot, amikor kívül-belül azt érzem, hogy rendben vagyok és ez természetesen a környezetemre is "átragad." Ilyenkor a legfontosabb a külvilág visszajelzése: egy-egy kedves dicsérő szó.

Az embert boldoggá teheti a családja, a barátai vagy csak egyszerűen az, ha süt a Nap.

Gyakran azt érzem, hogy érzelmi hullámvasúton ülök, hiszen egyszer fent, egyszer lent érzem magam.

A mai napomra egyértelműen rányomta a bélyegét egy fotó, amit már vártam pár hete és most végre kézhez kaptam. Boldoggá tett, mert azt hittem, hogy feledésbe merült és már biztosan nem kapom meg.

Persze ez nem azt jelenti, hogy a boldogságunk tárgyaktól függene, sőt... Sokkal fontosabbnak tartom magát a szándékot. Azt, hogy egyáltalán megpróbálunk örömet csempészni a másik mindennapjaiba.

Kívánom minden kedves Olvasónak, hogy legyenek olyan emberek a közeli és tágabb környezetében, akik bearanyozzák a napját, vagy - mint ahogyan nekem - az egész hétvégéjét!

2015. szeptember 26-án egy régi nagy álmom vált valóra azzal, hogy megnézhettem a MAMMA MIA! c. musical-t a Madách Színházban, Szirtes Tamás rendezésében.

Szinte lehetetlennek tűnő vállalkozás ugyanis jegyet szerezni erre a darabra. Nekem is csak hatalmas szerencsével sikerült...

A délutáni előadás kezdete előtt néhány perccel már kijelenthető volt: "Ma is teltház lesz!"

A 10. sor közepén ülve izgatottan, kíváncsisággal és végtelen nyitottsággal a szívemben vártam a kezdést.

A következő pillanatban már egy görög szigeten érezhette magát a nagyérdemű, ott játszódik ugyanis a történet.

A görög szigeten lévő szálloda tulajdonosa Donna Sheridan (Gallusz Niki), aki egyedül neveli a ma már 21 éves - éppen az esküvőjére készülő - lányát, Sophie Sheridan-t (Simon Boglárka).

A fiatal lány egy véletlen folytán megtalálja anyja régi noteszét, amelyben 3 férfi nevét látja lejegyezve. Sophie összerakja a mozaikokat és rájön, hogy a 3 férfi közül valamelyik az ő édesapja, akit feltétlenül meg akar találni és ismerni az esküvője előtt.

A "Nagy nap" előtt 3 hónappal titokban meghívót küld mindhárom "apajelöltnek", akik nem értik, hogy miért akar velük találkozni Sophie.

A lehetséges apukák (Sam: Nagy Balázs, Bill: Hajdu Steve és Harry: Molnár László) feltűnése a szigeten alaposan felforrósítja a hangulatot.

Amikor Donna viszontlátja múltjának fontos szereplőit, kétségbeesik, hiszen még ő maga sem tudja, hogy a 3 férfi közül ki Sophie igazi apja?!

Donnát barátnői (Tanya: Ladinek Judit és Rosie: Sáfár Mónika) igyekeznek vigasztalni.

Sophie is egyre bizonytalanabb, hiszen a lehetséges apukák közül mindhárman ugyanannyira esélyesek az elmondott élettörténetek alapján. Sophie abban bízott, hogy a külső vonások alapján majd könnyedén rájön az igazságra, ám a történet ennél bonyolultabb.

Az esküvő reggelén Sophie és Donna egy szívbemarkoló párbeszédet folytat, amiben Sophie elmondja az anyjának, hogy ő tiszta szívből szereti a vőlegényét, Sky-t (Sánta László) és ő nem akarja azt, hogy a majdani gyermekeik apa nélkül nőjenek fel, ahogyan Ő is. Sophie megkéri az anyját, hogy segítsen felvenni a menyasszonyi ruhát és - apa híján - ő vezesse majd az oltár elé.

Az esküvőn jelen van mindenki, aki fontos Sophie és Sky, na és persze Donna életében: barátok és a három apajelölt.

Az, hogy végül létrejön-e a házasság és ha igen, akkor ki-kit vesz el, derüljön ki mindenki számára magából az előadásból.

A romantikus - 70-es években játszódó - történetet az ABBA együttes mára már legendássá vált slágerei teszik felejthetetlenné, természetesen magyar fordításban. Gallusz Nikit eddig csak prózai szerepben láttam, de az egykori CLUB 54 nevű formáció óta tudom, hogy remek hangja van, ennek most is ékes bizonyítékát adta.

Simon Boglárkára egykor az akkori Magyar Televízió "A Társulat" c. műsorában figyeltem fel. Tehetsége mostanra igazán beérett.

A Madách Színház az első a világon, aki megkapta a non-replica változat színrevitelének jogát, tehát Szirtes Tamás, az előadás rendezője, új, önálló koncepcióval, koreográfiával (Tihanyi Ákos), díszletben (Bátonyi György) és jelmezben (Szűcs Edit) állíthatta színpadra a világhírű musicalt.

A két és fél órás előadást vastapssal jutalmazta a közönség, a tapsrendnél színpadra lépett az előadás zenei vezetője és karmestere, Kocsák Tibor is.

Ezután következett a meglepetés, hiszen Gallusz Niki színpadra hívta az énekelni, táncolni és a színészekkel közös fotót készíteni vágyó nézőket, így lett a színházi élményből nem mindennapi koncertélmény is.

Külön öröm számomra, hogy először láthattam színpadon Trecskó Zsófit (Ali), akivel annak idején együtt merültünk el a Kommunikáció és Médiatudomány szak rejtelmeiben a főiskolán.

Köszönet illeti az előadás minden szereplőjét és alkotóját ezért a Csodáért!

A színházi világnapot minden évben március 27-én tartják. Ebből az alkalomból idén a Fidelio.hu portál készített egy összeállítást arról a 10 dologról, amit nézőként eddig biztosan nem tudtunk a színház belső világáról.

Az alábbiakban ezeket osztom meg Veletek!

1. A legtöbb színház nézőterén minden előadáson ül egy rendőr és egy orvos a vészhelyzetek esetére. Régen tűzoltó is csatlakozott hozzájuk.

2. Tűzoltó már nincs, de még ma is vasfüggöny választja el a színpadot a nézőtérről: tűz esetén így nem terjednek át egyik térről a másikra a lángok.

3. Nemcsak azért sötét színűek a nézőtér ülései, hogy ne koszolódjanak össze. A színészeket pszichológiailag befolyásolja, ha félház van, így viszont nem tűnnek fel annyira az üres helyek.

4. A földhöz vágott pohár, palack nem üvegből van, hanem cukorból. Ha a színpadon behúznak egy színésznek, és véreznie kell, bekap egy piros folyadékkal teli kapszulát, és ráharap.

5. Magyarországon mindig ráhagynak 7 percet az előadás kezdésére, ezért is a 7óra7.hu a neve az egyik meghatározó színházszakmai portálnak. Ezzel szemben külföldön óramű pontossággal kezdenek.

6. A színészek rugós késsel „szúrják" le egymást, aminek visszahúzódik a pengéje. Optimális esetben. A legenda szerint előfordult már, hogy a rugó nem működött, de a színész túlélte.

7. Mi történik, ha egy színésznek zenés előadás előtt elmegy a hangja? A kalciuminjekció nem túl egészséges megoldás, de átmenetileg orvosolja a problémát: pár órára ellazítja a torkot.

8. Kétféle jutalomjáték van: ma leginkább akkor használjuk a kifejezést, amikor egy idős, megbecsült színésznek választanak darabot, régebben viszont azt jelentette, hogy az előadás bevételét vagy egy részét egy bizonyos színész kapta meg - az övé volt a jutalomjáték.

9. Ha a színpadon valaki újságból vagy könyvből olvas fel, azt a szöveget általában nem szokta megtanulni, bele van ragasztva nagy betűkkel.

10. Beugrásnak nevezzük azt, amikor egy színésznek kell belépnie hirtelen egy szerepre kollégája helyett. Ilyenkor aznap reggelig illik szólni a beugrónak, akivel gyorsan lepróbálják az előadást. Előfordul, hogy este a példánnyal a kezében játssza el a szerepet a beugró színész, akinek ezt követően további két előadást szoktak még adni.

+1 A színészek sosem kívánnak egymásnak szerencsét színpadra lépés előtt babonából. Helyette hármat köpnek, vagy egyszerűen csak annyit mondanak: "Kéz- és lábtörést!"

Forrás: http://fidelio.hu/szinhaz/2015/03/27/10_dolog_amit_nezokent_nem_tudott_a_szinhazrol/

A mai rohanó világban gyakran halljuk azt, hogy: "Semmire nincs időm."

Ez azt jelenti, hogy nem tudok elegendő időt (minőségi időt) tölteni a családommal, barátaimmal, mi több a kedvenc hobbi(jai)mnak sem tudok kellően hódolni.

Ez részben érthető is, hiszen a munkahelyen már nem elég 100%-ot nyújtani, hanem attól jóval többet várnak el az embertől. Másrészt azonban én azt az elvet vallom, hogy mindenkinek arra van ideje, amire szeretné. A testünknek és lelkünknek igenis szüksége van feltöltődésre, kikapcsolódásra.

Az persze egyéntől függ, hogy kinek mi jelenti az igazi kikapcsolódást? Az aktív vagy éppen a passzív pihenés híve-e inkább?

Az elmúlt évek tapasztalatai alapján elmondhatom, hogy számomra a kulturális programok, színházi előadások jelentik a teljes feltöltődést. Természetesen rengeteg múlik azon is, hogy milyen társaság vesz körül. Szeretek olyanokkal lenni, akikre van miért felnézni, akiktől tanulhatok, akikből erőt meríthetek a "szürke hétköznapokban."

A legközelebbi feltöltődési lehetőség számomra a MAMMA MIA c. musical megtekintése lesz a Madách Színházban!

Már számolom a napokat...

A tegnapi napon nem csupán a blog, hanem annak hivatalos Facebook oldala is elindult.

Lájkra, megosztásra fel!

https://www.facebook.com/webelanettmariettablogja?fref=ts

Az utóbbi hónapokban ez a dal és dalszöveg fogott meg és ütött szíven igazán. Ha ugyanis egy kicsit "olvastok a sorok között", Ti magatok is rájöhettek, hogy ez a dal, nem csak egy refrént ismételget 3 percen át, hanem egy teljes élettörténetet mesél el, humorral, öniróniával fűszerezve.

Az egyedüllét lehet "kapott" vagy "önként választott," de egy biztos: Az ember alapvetően társas lény!

Szeretettel köszöntök minden kedves jelenlegi és majdani Olvasót!

Mint ahogyan azt már a bemutatkozó szövegemben is említettem, végzettségemet tekintve újságíró vagyok. Ez a blog amolyan "szárnypróbálgatás", vagy ha úgy jobban tetszik, egy kitörési lehetőség számomra.

Lesz itt minden, ami a kultúrával és/vagy annak bármelyik alfajával foglalkozik.

A teljesség igénye nélkül: színházi előadásokról szóló nézői beszámolók, újonnan bemutatásra kerülő magyar filmek elemzése, általam preferált együttesek videoklipjeinek megosztása, azok mondanivalójának "továbbgondolása," stb...

Ha az igényes újságírás híve vagy, itt a helyed!